Gyermeknap!

2015.05.29 17:53

 

Május 31-én Gyermeknap volt!

Nemzetközi Gyermeknap (általában június 1.) megünneplése Törökországból ered és különösen volt kommunista országokban vált népszerűvé. Ehhez hasonló az ENSZ által létesített Egyetemes Gyermeknap (Universal Children's Day) intézménye.

Magyarországon 1931-től ünneplik (akkor még Gyermek Hétnek hívták), 1950 óta már csak egy napig tart és május utolsó vasárnapján rendezik.

Az első Nemzetközi Gyermeknapot először Törökországban tartották meg 1920-ban (1920. április 23.), majd később a genfi Gyermekjóléti Konferecián 1925-ben. Nem tudni, miért pont június 1-jét választották ki.

Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta (836(IX). határozat), hogy minden országban tartsák meg az Egyetemes Gyermeknapot. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jogairól, helyzetéről, jóléte érdekében kifejtett küzdelmekről. Javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki erre a célra, amit megfelelőnek gondolnak.

Magyarországon a Gyermeknapot minden évben májusban, az utolsó vasárnapon, azaz idén május 31-én tartottuk!