Eséyegyenlőség Világnapja

2015.05.05 08:45

 

Esélyegyenlőség Világnapja

 

Esélyegyenlősèg: ahogy mi látjuk és csináljuk

 

Május 5-én ünnepeltük az Esélyegyenlőség Napját az egész világon.

 

Az Európai Unió Alapjogi Chartája fogalmazta meg az unió területén élő emberek jogait, nevezetesen: az emberi méltósághoz, a szabadsághoz, a demokráciához, az egyenlőséghez, a jogállamisághoz, az emberi jogok tiszteletben tartásához való jogot. A charta tartalmazza a gyermekek jogait, valamint támogatja a rasszizmus, az idegengyűlölet és a homofóbia elleni küzdelmet, és a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelmét is.

A Független Életért elnevezésű nemzetközi szervezet felhívása nyomán 1992-ben rendezték meg először Magyarországon május 5-én a mozgássérült embereket is fókuszba állító Esélyegyenlőség Napját.

Ami a Hadart Művészeti Társulást illeti, mi ezt a napot nagyon fontosnak tartjuk. Az év minden napján! Az előző évekhez hasonlóan idén is éllovasai kívánunk lenni a jelnyelvi tolmács bevonásával készített színházi előadások népszerűsítésében, és ezen produkciók országos és határontúli terjesztésében. Ahogyan 2013-ban és 2014-ben, úgy 2015-ben is Társulatunk Magyarországon egyedülálló módon, minden saját készítésű előadását infokommunikációs akadálymentesítéssel állítja színpadra. Ebben együttműködő partnerünk a Hallássérültek Kultúrájáért Alapítvány részéről Takács Erika jeltolmács.

A mai világban sokat beszélünk az esélyegyenlőségről, az akadálymentesítésről.

Ezért célunk: eltörölni a kommunikációs akadályokat!

Esélyegyenlőséget a kultúra területén is!

Nagyon nagy kihívás volt az integrált előadások megszervezése és lebonyolítása, de minden megtartott előadással egy téglát bontottunk le abból a falból, amely a siketek és nagyothallók, valamint a hallók társadalma közt épült fel.

Az elfogadás és az elfogadtatás a fő cél. Ennek a tudásnak az ismeretében már korai gyermekkorban meg kell ismertetni a fogyatékkal vagy más defektusokkal élőket. A mi esetünkben egy „láthatatlan” fogyatékossággal élő csoport megismertetése volt a cél. A meséken keresztül a jelnyelvi tolmács előadásban való megjelenésével a gyermekek egy olyan információs anyaghoz jutnak játszva, mely kihathat egész életükre. Az előadások után teljesen természetes lesz a számunkra, hogy vannak olyan felnőttek és gyermekek, akik nem rendelkeznek hallással és „kezük mozdulataival”, szájról olvasással boldogulnak a világban.

A Hadart Művészeti Társulás rövid idő alatt olyan célt ért el, amire nincs példa. Nem ad hoc jelleggel vannak úgymond „speciális” előadások, hanem a saját kivitelezésű összes előadás része a jelnyelvi tolmácsolás!